Szóval.. jó régen nem írtunk. Lusta dögök voltunk, másrészről meg egy csomó minden más vonta el a figyelmünket. Mi minden történt azóta?

- szomszéd néni eltávozott a nyugodalmasabb, vélhetőleg kutyamentes ( :( ) másvilágra, Isten nyugosztalja. A virágládák eltűntek, a használhatatlan lim-lomok eltűnése folyamatos.

- Mogyoró betöltötte az első életévét, bár mindent megtett ellene. Még mindig mafla és piszok kajla.

- elfogyasztott/szétszerelt egy komplett kapunyitó elektronikát. Kurva drága volt.

- áramütés érte, nem is kicsi. A sztori: a ezermester... hívjuk csak így... szomszéd egy 220-as kábelt hagyott a kertben kilógni a földből, őrizetlenül. Az újonnan felszerelt kapunyitó része volt és Mogyoró valamilyen megfontolásból elkezdte fogyasztani.. amíg le nem ért a szaftosabb részhez - ahol már feszültség is volt. Ekkor elkezdett remegni - szerencsére előtte sikerült egy nagyon fejhangút vakkantania, amit meghallottunk bentről (hideg tél volt még). Kirohanás, papucs, póló - kutya electric boogie-zik. Shit. Egy bottal lefeszít, kutya eldől, mintha ki lenne tömve, nyelv kihúz, nem mozog/lélegzik, szívhang nincs - kétségbeesetten újraéleszt.. Szerencsére a mesterséges légzés már nem kellett, pedig istenbizony megteszem, ha szükséges... így utólag már marhára örülök neki, hogy nem kellett...  :) Kutya elkezd működni, feltápászkodik, megpróbál megharapni, sokkos állapotba kerül. Fut két nagyon csálé kört a kertben, majd nagy nehezen bejön a lakásba. Gazdi meleg, nedves türcsivel letörli, hogy megnyugodjon (valahogy a meleg, nedves türcsi helyénvalónak tűnt), majd piszok sok kényeztetés.. Állatorvos: nincs nagyobb baj, egy-két horzsolás, majd egy kis fertőzés, de megúszta. Jó kutya. Este már nincs baj - megnézi, mi volt olyan izgalmas abban a drótban. Hülye kutya. Gazdi leüvölti a hülye szomszéd fejét, kapunyitó elektronika nem működik (khmm khmm..), gazdi röhög a sötét szobában kajánul.

Kivéve, ha:

- bűnbánó képpel, lesunyt pofával, eleve megvánva eme vétkünket, tesszük
- ha éppen nagyon lelkesek vagyunk
- ha a gazdik akkor ébrednek és MUSZÁJ őket megnyalni
- ha nyújtózkodás közben ÉPPEN abba az irányba kell felállni
- ha csak gyorsan megyünk át rajta.. esetleg kis időre megállva a közepén
- ha lassan tesszük
- ha a gazdi látszólag egyetért
- ha valami furcsa zaj van
- ha a gazdi mondani szeretne valamit (beleértve a “hagyd már abba az ugatást hülye dög’” dolgot is)
- ha nincs itthon a gazdi és úgyis nyitva az ajtó (esetleg csak úgy kinyílt.. csak úgy..)

UPDATE:
- ha gazdi öltözködik és MUSZÁJ megnyalni a térdhajlatát

Mint az előre sejthető volt, nem lehet büntetlenül kint hagyni a kutyát a kertben. A szomszéd nénike nagyon kiakadt azon, hogy a kutya szétszedte a virágait. Jó, jó tényleg a mi hibánk – vagyis pontosabban a mi kutyánk hibája –, hogy szanaszéjjel hevernek a hungarocell (!) virágtartói. De cserébe a kutya mindennap hányt, valószínűleg azért, mert beleivott a nénike locsolóvizébe. Ezt azért tudom biztosra, mert néha lelkes lefetyelést hallok abból az irányból, és nemcsak a mi kutyánk, hanem a szomszéd kutyája is gyakran kidobja a taccsot, miután ivott belőle. Úgyhogy igyekszünk mindennap kivinni legalább egyszer a kutyafutiba, és sokat sétáltatjuk. Nem mintha olyan könnyű lenne. Egyrészt nagyon nehezen veszi tudomásul, hogy ezután nem lóghat a másik kutyával, ugyanis egymást hergelik és hatványozottan nő kettejük összesített rombolási képessége. Másrészről nem igazán érti a sétáltatás lényegét. Szerinte az a séta, ha folyamatosan fulladozik, mert igáslónak képzeli magát, és mi pedig időről időre baromira visszarántjuk. M baromira ideges lesz és mindenki füle hallatára követel választ a kutyától, hogy miért is kell rángatni mindig a gazdit. M-mel teljesen megoszlik a véleményünk, hogy miként is kellene nevelni a kutyát. De vele nem lehet beszélni ilyen témában. Vagyis lehet, de figyelmen kívül hagyja az én érveimet. Úgyhogy mindig én engedek. Summa summarum, most van egy szöges nyakörvünk.

Azért jött pár hozzászólás, azért külön köszönet! (Habár itt a blogon csak 1 jelent meg, de közösség szájton - ahová posztoltam volt azér pár.)

Mindenki azt javasolja, hogy legyen kint a kertben. Ezt megfogadom, mert én is eleve hajlottam rá. A visszahívásos dolgot egyelőre úgy oldottuk meg, hogy nem kap teljes adag kaját, hanem a maradék részét jutalomfalatként adagoljuk neki, akárhányszor visszajön. Mondanom se kell, azonnal rájött a dologra, és kb ide-oda szambázik a küszöb két oldalán. Persze azért, hogy szoktassuk, mindannyiszor egy csomó kaját nyomunk a pofijába. Na mind1, szerencsénk van, h ennyire kajásak a labradorok. :) (Meg Mogyoróval is ami azt illeti.)

Szóval visszahívásos dolog ideiglenesen orvosolva van (bár amúgy ha tényleg hívom, akkor nem jön, csak amikor kedve szottyan nassolni. ez szerencsére sokszor fordul elő). A többi meg remlélhetőleg idővel megoldódik...

Mostanában olvassuk - pontosabban én kezdtem el olvasni, és most már M is, aki mindig orvul elhalássza előlem pont amikor én is olvasnám - James Herriot: Minden élő az ég alatt c. könyvét. Nem pont labradorokról szól (bár van egy sztori róla), de szerintem minden állatkedvelőnek tetszeni fog. 

James Herriot állatdokiként dolgozott Yorkshire-ben, és az '50-es években még a nagytestű haszonállatok kezelése (ezen belül is elletése) tették ki munkájának nagyrészét. Nagyon érzékletesen ír a tájról, az emberekről, és persze az állatokról. Ám senki ne váron túlságosan fordulatos cselekményt, nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy egy álmos kis mezőgazdasági városban milyen egyszerű dolgok jelentik a boldogságot. Egy állatorvosnak például egy megszülető borjú, vagy egy meggyógyított kutya. Ja és természetesen minden állatorvosnak kötelező irodalom, hogy tudják értékelni a ma használatos vállig érő gumikesztyűket. Mert nélkülük eléggé mocskos tud lenni a meló...

Már rég írtunk, ezért bocsi. De ahogy azt korábban jeleztük, éppen költözködünk, úgyhogy talán érthető a késlekedés. :)

M már említette, hogy az új albérletegy családi ház egyik lakása. Nagy kert van hozzá (jobban mondva egy egész dzsumbuj), Mogyoró nagyon boldogan szaladgál fel és alá. Ám képtelen vagyok szabadulni néhány aggályomtól. Pro és kon lista következik, hátha így én is jobban átlátom a helyzetet.

Pro:

- sokat tud futkározni a kutya, erősödik, és eközben friss levegőn van, napsütés stb.

Kon:

- naggyyon koszosan jön vissza mindig. Hol mocskos lábakkal, hol zöldes színű lesz a bundája (de hogy mitől?? talán a fűtől?)

Pro:

- van a szomszédnak egy boxer kutyája, vele nagyon gyorsan összehaverkodott Mogyoró és sokat játszanak

Kon:

- nem nagyon cipelik állatorvoshoz a másik kutyát (már ha látott egyáltalán orvost) ezért valszeg tele van féreggel. Meg van valami furcsa kinövés a fülén. Nem is beszélve a szörnyű szagról amit a szerencsétlen áraszt. Amúgy tényleg kedves kutya, de még egyszer se vettem rá magamat, hogy megsimogassam.

Pro:

- sok új dologgal ismerkedik össze a kertben, ettől erősödik az immunrendszere

Kon:

- eddig már többször hányta tele az előszobát, pontosan az összevissza bezabált dolgoktól

Pro:

- mivel nem unatkozik, ezért itthon már szinte semmit se rág össze (bár néha bepróbálkozik, de az első figyelmeztetésre abbahagyja)

Kon:

- gyakorlatilag szinte már csak aludni jár vissza. Alig lehet bekönyörögni a házba (jutifalis csalogatás vagy apportfával való hadonászás), és amikor itt van, akkor kb sértődötten sóhajtozik és durcásan elmegy szundizni (ami, megjegyzem, jól esik neki - mármint az alvás - de ezt nem ismerné be...)

Pro:

- nem nagyon kell sétáltatni. (persze azért fogjuk, ha majd kialakul az itteni életünk és vele a napi rutin. De most jól jön, h magát sétáltatja egész nap)

Kon: 

- mindent, de MINDENT tönkretesz a kertben. Napról napra látom a pusztítást, pedig még csak alig több mint egy hete vagyunk itt.

Összefoglalva:nem tudom, hogy jó ötlet-e kiengedni a kertbe. Nincs külön elkerített kertrészünk, úgyhogy amit kiengedem, szem elől tévesztem és fél óráig nem jön vissza, akkor csak is a fent említett módszerekkel. Persze még ő is csak ismerkedik az új hellyel, de félek, h mire otthonossá válik számára itt az élet, addigra lesz egy nagyon büdös kutyánk és egy nagyon lepusztult udvar. Ugyanakkor tökre élvezi a dolgot és szívem szakadna meg ha az okos kutyám itt unatkozna nekem, miközben kint is szaladgálhatna. 

Valakinek okos ötlete? Vagy bármilyen gondolata?

Mi pedig költözünk.. És Y elkezdett köhögni. Vicces lesz, amikor majd kennelköhögéssel diagnosztizálják. (na jó nem, de akkor is)

Mogyoró lelkesen nézi a köré halmozódó dobozokat és néha-néha kilopkod egy-két dolgot belőlük, ill. megrágcsálja a sarkakat.

Per pillanat a lábamnál. Egyébként a kis dög nem hagyott engem aludni 1 órája.. legyek gonosz és én is ébresszem fel? hmm...

És szégyelli magát érte. Már a kitüsszentett dzsuváért, mert hát tudja, hogy a padlót nem szabad összepiszkítani. A szívünk megszakad, amikor elbújik a kanapé alá szégyenkezve.. pedig erről nem tehet. Talán már jobb, mint tegnap, de még nem jó. Ja és tegnap éjszaka 2-3-szor is felkeltem hozzá, amiért nagyon hálás volt. Egész szófogadó lett tőle, még a kertben is bejön (ez nagy szó!). Lehet, hogy érzi, hogy ő is családtag? Hogy ő is fontos? Milyen érzés lehet a kis mocsoknak, hogy szeretik?

 ... köszönhetően a dunai úsztatásnak (kösz kiképző néni). Vélhetően. Köhög, taknyos és harákol. Persze ettől függetlenül jókedvű és játékos, mindenkit levesz a lábáról. Ma becsempésztük egy kerthelységbe, és mikor távoztunk először egy ember jött oda megkérdezni, hogy megsimogathatja-e, majd gyakorlatilag az egész kerthelység. Mondjuk imádnivaló pofija van.

Ja, kis intermezzo: elvágtam a kezem, nem is kicsit. Sietve bekötöttük a műhelyben, majd hazajöttünk. Itthon próbáltuk átkötni de nem ment fájdalomentesen. Mogyoró odajött és mintha érezte volna, hogy baj van, ezúttal nem ugrált, nem rendetlenkedett, hanem odahajtotta a fejecskéjét a lábamra és aggódva (mondja a gazdi, aki emberi érzéseket képzel a kutyája arckifejezéseibe) nézett. Átkötöttük, elmentünk a balesetibe és egy jókora kötéssel tértünk haza. Mogyoró érdekes módon még egyszer sem próbálta lerágni, cincálni, ilyesmi.. na jó egyszer finoman megnyalta. Van benne humánum, na - mégiscsak labrador.

2 hetet Amerikában töltöttünk, némi munka, plusz némi szabadság végett (mellesleg: végre). Sajnos a nehézségek miatt Mogyorót nem tudtuk vinni, mivel a szállások némelyike nem volt kutyabarát, nomeghát az utazási nehézségek.. stb. Mogyoró mégiscsak egy kiskutya, akármilyen gyorsan is nő. Kajla és néha vállalhatatlan. Szóval helyet kellet neki keresnünk. Egy ismerősünk felajánlotta, hogy vigyáz rá, de elég bonyolult lett volna, a kutyus inkább 4 fal közé lett volna zárva.. szóval inkább nem. A kutyasuliból ajánlottak valakit, aki bennlakásos képzést nyújt, felhívtuk, leegyeztettük, és fájó szívvel ott is hagytuk a kiskutyánkat nála. 3 napja aztán összeszedtük szegényt. A leltár:

1 db kiskutya,

1 db újonnan szerzett kennel-köhögés

1 db újonnan szerzett nátha (vagy ez az előzőhöz jár?)

1 kurva nagy sebhely Mogyoró pociján

1 igen méretes adag hányás javarészt jutalatomfalat-párizsiból, amit a kiképző volt szíves beletömni, valami végtelen debil feladat gyakoroltatásával.

Javítás: jutalomfalat-hányás újrafelhasználva - ti. Mogyoró jó étvággyal elfogyasztotta. Broáf..

Kutyafuti 2

Új futam (futtató), új remények. Mogyoró 10 kutya között töltötte a szabadságát (meg a miénket), szóval van remény. Új kutyafuti - hátha oda nem járnak vadparaszték - és késő este. (jó étvágyat szúnyogok!). Mogyoró viszajött, összehaverkodott 3 tacskóval. Nem rossz. Másnap napközben vissza - kutyafuti tele kutyával. Jé, a zártnak vélt futtató egyik kerítése csak oszlopokból áll. Na az aztán sok mindent megfog, de kutyát nem. Szerencsére Mogyorónál nem merült fel ez a történet (lehet.. urambocsá.. hogy egyszer majd póráz nélkül sétáltathatjuk? Hú..) De nem is ez volt az érdekes - a kutyasuliból is találkozott néhány kutyahaverral és marha jót játszottak. Apportozás - 2. hely. Gyorsaság - 2 hely. Lezs még jobb is, még csak 5 hónapos. A 3-4 hely egyébként egy majdnem kifejlett németjuhász, ill. egy agárféleség volt (büszkék vagyunk rád kiskutyánk!). Mogyoró a szájában egy bottal, egy matador ügyességével hárította a botra irányuló támadásokat és nagy küzdelmek árán visszahozta azt. A kutyafuti gazdákból álló közönsége elhűlve nézte. Meg azt is, hogy Mogyoró ismeri a “keresd” vezényszót. Egyébként piszok sokat gyakoroltuk itthon - először jutalomfalatokkal, aztán zoknival, labdával - csak szag alapján megtalálni. Jó sztori, majd posztolok egy videót róla. Jópofa lesz.

Még evalami: Mogyoróból teljes mértékben hiányzik az agresszió. A világ legbékésebb, legjóindulatúbb kutyája. A kutyafutiban történt kisebb agressziókra szinte csak kitéréssel reagált. Fantasztikus kis dög.

Tűzijáték

Ettől kicsit féltünk - mégiscsak közel lakunk a gócponthoz, de semmi. Mogyoró a világ legtermészetesebb dolgának vette a szokatlan égiháborút.

Srácok - vegyetek labradort.

Megint elvittük, ezúttal már a 3. alkalommal Mogyorót a kutyaoviba. Imádnivaló, egyre okosabb és még mindig minden gazdit egyenként üdvözöl és komolyan: senkit nem hagy ki. Legalább, mintha a régen látott ismerősei lennének. Fantasztikus kis dög. MOst is volt újdonság: ezúttal egy meglepő jelenséggel is találkoztunk - asszem’ pedigrésovinizmusnak fogom hívni. Szóval adva van valaki, aki mély ajakbiggyesztéssel illet minden olyak kutyust, amelyik nem rendelkezik megfelelő törzskönyvvel, urambocsá’ szerinte hamissal, megjegyzéseket tesz a kutya rossz fülállására. Na ő a pedigrésoviniszta. Falkányi, természetesen 12. generációig visszavezethetően tiszta vérvonalú és diszpláziamentes kutyus veszi körül, mindent tud a korrupt versenybíráskodásról (jó, elképzelhető - hol nem?), lesajnálja az ebetenyésztők szövetségét, és ezzel együtt több, igen hangzatos cím birtokosa, stb. 

Szóval Mogyorónak rosszul áll a füle, ez sem jó rajta, meg az sem. Én meg leszarom. Így szeretjük, ahogy van és a világ legértelmesebb kiskutyája. (Bár tény és való, hogy a törzskönyve még nem érkezett meg, de még reménykedem).

Így nevezik a kutyafuttatókat kutyás körökben. Én is csak nemrégiben döbbentem rá, hogy milyen jópofa lenne Mogyorót néha odavinni, hogy ne a lakásban tombolja ki magát. Egy barátom két vizslájával érkeztünk, a helyszínen pedig már egy család piknikezett szintén egy vizslával (most ne boncolgassuk a kutyafuttatóban való piknikezés tényét - nem, én nem tenném). Szóval a már jelenlévő hosszúszőrű vizsla érdeklődését marhára felkeltette Mogyoró - akinek még babaszaga van, szóval az agrasszív rangsor-vitákban még nagyon nem vesz részt - és el is akart vele kezdeni játszani. Sajnos, meglehetősen agresszívan. Mogyoró, úrinőhöz méltóan igyekezett nem tudomást venni róla, azonban a hosszúszőrű nem hagyta annyiban. Ugatott, és - itt rontotta el - kapkodott is. Eközben megjelent a hosszúszőrű gazdi-család is.

- nahát de aranyos! Fajtiszta? Mi? 4 hónapos? Akkor miért ilyen kicsi? - stb. Ilyen kérdésekkel indítottak, amire persze nekem is lett volna néhány mókás válaszom, persze csak annyira geci, hogy otthon döbbenjenek rá, hogy beszóltam. Nem tettem, de marhára vissza kellett magamat fogni, mert mindeközben a hosszúszőrű baromira agresszálta a mi kis négylábú családtagunkat. 

Megjegyzés: a kölyök-labrador tud gyorsan is, meg lassabban is fejlődni. Pl. házikoszton, vagy túl energiadús táplálékon tartva gyorsan fog nőni, ami klassz dolog, de megvan az ára: ízületi problémák a gyorsan gyarapodó tömeg és még fejletlen csontrendszer miatt. Kösz, nem - Mogyoró hipi-szupi tápot kap és úgy fejlődik, ahogy. Egyébként pont jól - ellenőriztem.

MÉg tudtak egy lapáttal rátenni a sztorira, amikor elmondták, hogy bizony ez így megy a kutyafutikban, ti. a nagy kutyák “helyreteszik” a kisebbeket. Mi????? Hova keveredtem? Valami kutyasingsingbe? Ezután a mi családszerető, békés, jól szocializált kutyánk hatalmi harcokat kell hogy vívjon, mert a hülye gazdák azt képzelik, hogy nég mindig a természetben élnek és harapássorrendet kell kialakítaniuk? Mit képzelnek ezek? A picsába, hogy nem pitbullt vettem - az kellene ezeknek. Az majd tisztázná a rangsort a neveletlen kutyájukkal.

Szóval kb eddigre fogyott el a türelmem és odasuhintottam a pórázzal a kutya felé, hogy vegye észre: nem kívánt vendég. Nem, nem ütöttem meg: megvédtem a kutyámat - ehhez jogom van (bár tény, hogy nem az én dolgom lett volna - ellenben ők nem tették).

- ha mégegyszer ráüt a kutyámra magának megyek! - rikácsolta a gazdinéni. Erre elkezdtem röhögni. Bocsánat. Csak elképzeltem.

Ezek után elment a kedvem a kutyafutiktól (meg a barom gazdiktól is) és hazajöttünk. Nem keresem az igazamat - nem hiszem, hogy lenne értelme, de bárki bármit mond: a kutyafuttató mindenkié. Ahhoz egyik kutyásnak/kutyának sincs joga, hogy a másik kutyát lestresszelje és az gyakorlatilag felkösse magát a pórázra, miközben menekülni próbál előle. Ez a gazdik dolga, akiknek nem a hülye gettódumájukkal kellene jönniük, hanem megfegyelmezni a neveletlen dögjüket.

Mindenesetre ma kutyaovi lesz. Ott jól érezte magát, és milyen érdekes: egyik kutya sem akart rangsort tisztázni.

Persze ez még nem meglepő. Remélem időről időre mindig rá fogok csodálkozni, hogy hű milyen okos az én kutyám, hogy még ilyet is tud! Ezek miatt még nem fog bekerülni a Guiness rekordok könyvébe, vagy szobrot állítanának neki, de legalább egyértelműen mutatja, hogy fejlődik és csomó mindent magába szív, tanítás nélkül is.

Például:

Nem tud anélkül elmenni a tükrös szekrény előtt, hogy ne nézegetné meg magát, hogyan riszálja magát járás közben. Hihetetlen, de szerintem egy hiú szuka! :D

Ha buli van, értsd: valamiért fel-le ugrálunk, akkor már szalad és hozza a koszos rongyját ("Rongyi") és beszáll. A buli nem igazi buli Rongyi nélkül. 

Már tudatosodott benne pár dolog, hogy miket nem lenne szabad csinálnia. Ez persze nem akadályozza meg a tevékenységben. Pl ha rajtakapjuk hogy a papucsot rágcsálja, bűnbánó tekintettel hagyja abba és kissé eltávolodik bűne tárgyától. 

Immár rájött az "alibi" intézményére. Azaz olyan körülményeket teremt, hogy elfedje valódi - felettébb helytelen - tevékenységét, úgymint zoknilopkodás, papucsrágcsálás ésatöbbi. Eset 1: hirtelen nagyon "elfárad", és muszáj elnyújtozkodnia a padlón. Hogy-hogy nem, éppen egy zokni mellett teszi le a fejét. Ezután már csak egy tettetett ásítás és hopp, már a szájában is van a zokni. És ha már ily módon, egész véletlenül hozzá került, elsomfordál vele és rág rajta egyet-kettőt. Persze csak ha már így alakult. 

Eset 2: A saját párnáját szabadon rágcsálhatja és gyömöszölheti. Ártatlan képpel becipeli a párnáját és nekilát a szétszedésének. Csakhogy valójában a párnáját direkt a papucsra tette előzőleg és azt szedte szét nagy bőszen. 

Szóval miközben napról napra gyarapodik, minden jel arra mutat, hogy nő az intelligenciája is. Remélem ez jó irányba mutat és nem fogja gonoszságokra használni az eszét! hehehe

Oooojeeee!!! Első komment! Ráadásul nem egy személyes ismerősünktől! Hurrá!

Naszóval, örülünk Era, hogy tetszik a blog. És szívből reméljük, hogy a Te labid jobban viselkedik, mit Mogyoró. :) Mostanában kicsit ellustultunk M-mel, de most új lendületet adtál nekünk, hogy továbbírogassuk a blogot. Ezért neked köszi! :D 

Mindezt azért írtam meg itt (és nem kommnetben), mert vhogy nem mentette el a kommentemet a blog.hu. Vagy csak nagyon eldugta. Vagy nagyon lassan ér ide. Még egy ok, hogy elköltöztessük az egész hóbelevancot. 

ps: ahogy ezt gépeltem, az orrom alá durrantott a drágaságom. Asszem ideje kivinni...

Merthogy ilyen is van: kutyaovi. Meglátogattuk az őrmezei kutyasulit (baromi jó hely, tele cuki kiskutyákkal mert méretes szúnyogokkal ilyentájt), ahol rengeteg más kutyussal, golden retriever, pumi, erdélyi vizsla, stb. A legyszívetmelengetőbb látvány egy egész alomnyi pumikölyök volt, kb 7-8-an, akik viccesen gurultak szanaszéjjel mindenkinél nyűszítve egy keveset. Nem lehetett megállni, hogy ne kezdje az ember dögönyözni őket. Mogyoró hamar beilleszkedett a csapatba: lelkesen nyargalt fel-alá és hamar kiderült, hogy egész értelmes a többi kutyushoz viszonyítva: odajött, nem verekedett, teljesítette a feladatokat (jó nem volt sok), és mindenki szívébe belopta magát a mocsok kis pofájával.

Ovis a kutyánk!

ps. legközelebb vizet is viszünk.

 Hát igen, elutazott M, úgyhogy ketten vagyunk Mogyoróval. Nem is tudom, hogy ilyen kis kutyának feltűnik-e egyáltalán a másik gazdi hiánya, de szerintem határozottan. Múlt héten néha be-be nézegetett a hálószobába, mintha keresne valakit. Aztán ma felvettem M pulcsiját (rohadék hideg), és azt is nagyon szagolgatta. Nekem viszont nagggyon is feltűnik M hiánya. Kis túlzással tényleg egy kicsit olyan, mint egyedülálló szülőnek lenni. Persze lehet olyanokat mondani, hogy 'de ez csak egy kutya', és igaz is, de azt hiszem túlságosan is lelkiismeretes gazdi vagyok. Szabályosan lelkiismeret-furdalásom van akkor, amikor nem vele foglalkozom. Ezzel valószínűleg vissza is él egy kicsit. Habár én mondom meg, hogy mikor eszik (akármilyen pitizős szemekkel is néz amikor én vacsorázok), mikor játszunk, de mindig feszegeti és próbálgatja a határokat. Szerintem fajtájához képest talán túlságosan is agresszív. Lehet, h jobban kellene benne tudatosítani a falkavezérségemet. Ma is, megint véresre harapta a kezemet. Néha rájön az ötperc (ezt már korábban is említettem) és akkor nem lehet vele bírni. Felborzolja a szőrét (majdnem azt írtam, h a tollát) vicsorít, és nem lehet leállítani, úgy szalad körbe-körbe. Az a legrosszabb, amikor a kertben kapja el. Miközben cipeltem vissza a grabancánál fogva, akkor fordult hátra és harapta meg a kezemet. ááárrrrgggghhh. nem voltam ideges. ááá neeem. 

Na de hogy vidámabb dolgokról is essen szó a posztban, meg kell említenem a sok-sok kedves látogatást, amiket barátaink tettek. Előre szóltam nekik, hogy segítségre lesz szükségem, hogy kellően lefárasszák a kutyát rengeteg játékkal. Ja és múlt héten sor került fürdetésre is, amiben nagyon nagy segítséget jelentett K ügynök és D ügynök. :) (ha majd hozzájárulnak nevük felfedéséhez, akkor majd lerántom a leplet kilétükről, egyenlőre elég legyen csak annyi, h nagggyon jó kutyafürdetők :p ), nekik - ha olvassák e sorokat - ezúton is nagyon köszönök mindent! Ja és igen, aki át tudna ugrani vmikor kutyázni, annak egy étkezés biztosított! :) 

Hú de jó volt, h legalább arra a pár napra kutyababa-illata volt Mogyorónak. Most már sajna megint kezd nagyon kutyaszagú lenni, és egyre kevesebb babaszőre is van. 

Itt van pár kép arról, h mekkorát nőtt már ezalatt a két hónap alatt. Hihetetlen, h én már el is felejtettem, h milyen pici volt. 

- Amikor cipelni kell séta közben a kakáját egy zacskóban a legközelebbi kukáig

- Amikor séta közben össze-vissza csavarog és majd megfojtja magát a pórázzal

- Amikor kitépi a pórázt a kezemből és elszalad

- Amikor üldözőbe kell emiatt vennem és közbe rálépek a fejére

- Amikor rájön az ötperc a lakásban

- Amikor rájön az ötperc a kertben és nem lehet elfogni, annyira meg van őrülve

- Amikor sokadszorra is ellopja a mosogatórongyot

- Amikor tönkretesz valamilyen elektromos berendezést

- Amikor nyalogatja a konnektort és majd frászt kapok, hogy mikor csapja meg a 220

- Amikor lerántja a fűszernövényt az ablakpárkányról és egyenletesen beteríti a konyhát földdel, gyökerekkel, levelekkel

- Amikor kétszer is belepisil ebbe a földes keverékbe

- Amikor harmadszorra is belepisil, és utána megcsúszik benne, és csupa pisi és sár lesz a hasa

- Amikor megtámadja a takarítóeszközöket

- Amikor 6.-szorra megyek feltakarítani a kakáját 

És végül:

- Amikor mindezt ugyanazon napon műveli, egymás után, és még nincs vége a napnak!

- Amikor a melegtől kinyúlva fekszik a földön

- Amikor morcosan és megbántódva lapulva fekszik, ha nem kapja meg azonnal a kajáját

- Amikor füleit hátrasunyva örül nekem

- Amikor a játéktól kimelegedve liheg, és olyan, mintha vigyorogna

- Amikor odacipeli a labdáit a lábamhoz, hogy dobjam el neki

- Amikor valamin nagyon nyammog, vagy zöldségeket ropogtat

- Amikor etetésnél nagyon figyel, hogy mikor mondom ki "Tied!" és végre nekiláthat

- Amikor bűnbánóan nézeget fölfelé és látszik a szeme fehérje

- Amikor érzem a nedves orrát a bokámon

- Amikor a fenyítés elől a kanapé alá bújik és csak az orra vagy farka hegye lóg ki alóla

- Amikor éppen csak ébredezik és vinnyogva ásítózik

- Amikor tüsszenteni készül és eltorzul a kis pofija (ráncolja az orrát és behunyja az egyik szemét)

- Amikor a fejecskéjét tartom a kezemben

illetve: új dimenzió a rossszalkodásban - Y-t idézve. A valóság azonban jóval szerényebb volt: először is, Mogyoró nem hitte, hogy le lehet mennie a kertkapuhoz vezető 4 lépcsőfokon. Aztán kinyílt a nagyvilágba nyíló - mellesleg meglehetősen rozsdás és elaggott - kapu... Mogyoró pedig... az én nagyszájú, bátornak mondott, vagány.. stb kiskutyám felborzolódott szőrrel és földhöz lapulva nem mert kimenni. Mit szépítsük: gyáva kutya lett. Kitaszigáltuk (első sétáltatás: közös élmény) és elindultunk. Az első szembejövő autó hasonló pánikot okozott: csak reméltem, hogy nem tudja kihúzni a fejét a nyakörvből, mert valószínűleg soha nem láttuk volna többet. A sokadik autó már nem okozott ilyen zavart, de a sétáltatás rutinja még hagy némi kívánnivalót: gyakorlatilag megpróbálja felakasztani magá. Y-nak még nincs ebben rutinja, úgyhogy megtanítottam neki, hogyan kell apró rántásokkal korrigálni a sietséget, folyamatos nyakelszorítás helyett.. ill. meg akartam mutatni, mert nekem sem ment sokkal jobban - az út utolsó harmadát futva tettük meg, Mogyoró nem kis örömére.

ui.: persze, hogy az első sétán már kellet "mogyorókrémet" felvakarni. Ja és említettem már, hogy a saját piszkába taposó kiskutya miért nem jó a lakásban?

A bal zsebem kidudorodik egy marék kutya-jutalomfalatkától, amit annak ellenére imád, hogy a pocakja leginkább egy focilabdára emlékeztet a ma elfogyasztott étalmennyiségnek köszönhetően. A tűzhelyen eperlekvár rotyog (jól van na, ki a fene gondolta, hogy ilyen gyorsan pépesedik a piacon vásárolt gyümölcs?), Mogyoró halkan és elégedetten rágcsálja a csontja maradékát és néha vágyakozó szemmel néz fel ránk, hátha még kap egy adag kaját (nem kap), a TV-ben szar műsorok mennek.

Most ez van.

Mogyoró - rendes asztaloshoz illően - már szépen lekerekített néhány IKEA bútordarab-sarkat. Nehogy már megkarcoljon valakit. De tudjátok mit? A jutalomfalatkákat úgyszólván csak letüdőzi, mert fogakat azok a kis nyomi kis kekszek tuti nem látnak. Erre ma döbbentem rá, amikor egy beagle-nek adtunk egy jutalomfalatkát, mire az komótosan kettéharapta, majd ugyanilyen komótosan megrágta.

Amatőr. Mogyoró már régen a harmadikért könyörgött volna, mire emez befejezte.

 Tegnap elmentünk az állatorvosi rendelőbe, hogy a menetrend szerinti kövi oltást beadassuk. Ugyebár megint szar idő volt - ha jobban belegondolok, egy alkalmat leszámítva mindig esett, amikor kocsival el kellett vhová vinni a kutyát - úgyhogy persze dugó volt mindenhol. Szerencsére Mogyoró már egyre jobban viseli a kocsikázást, már nem óbégat, és akar mindenáron felmászni a lábaimra. Majd ha nagyobb lesz, kap majd hámot a hátsó ülésre, és onnan nézegethet kifelé. De a dugó ritmusát nem nagyon bírja, az egymás utáni elindulást és megállást. Múltkor, amikor szüleimhez vittük, akkor kb 50 perces utazás végén, amikor M már kiszaladt, hogy becsöngessen és kivegye a kutyát, na akkor hányta el magát. 

Reménykedtünk, hogy ezt most el tudjuk kerülni. Hát nem sikerült. 

Már az utca végén voltunk és parkolóhelyet kerestünk. Lenézek, hát Mogyoró drága a saját hányását eszegeti nagy bőszen. Jó, mi voltunk a hülyék, hogy nem sokkal az utazás előtt adtunk neki enni, mert hogy szegény egész nap nem evett. A nagy túróst! Legközelebb ha utazni fogunk, szépen éhgyomorra történik majd a kocsikázás. Mindenesetre, az uccsó kis félig megemésztett kutyakaja-karikáig megette a kitálalt kisvukot (Royal Canin száraztápot kap, ami direkt labrador kölyköknek van kifejlesztve - nem ám valami gáz agyonreklámozott trutyit). Végülis anyagi kár nem keletkezett, a kaja nem vész el csak átalakul. 

Amúgy az oltást most elég rosszul viselte. Persze nagyon izgatott volt megint a dokinál, de nem félt. De most az oltás hatására tényleg kótyagos volt még este is. Az eldobott játékokat néha visszahozta - valszeg ez már beidegződés nála - de nem túl lelkesen és csak battyogva. De semmiképpen nem volt étvágytalan, mint ahogy figyelmeztetett a doktornő. Vígan megevett mindent, ami az útjába került. Ma viszont még mindig felnyüszített, amikor véletlenül hozzáértünk az oltás helyéhez.