illetve: új dimenzió a rossszalkodásban - Y-t idézve. A valóság azonban jóval szerényebb volt: először is, Mogyoró nem hitte, hogy le lehet mennie a kertkapuhoz vezető 4 lépcsőfokon. Aztán kinyílt a nagyvilágba nyíló - mellesleg meglehetősen rozsdás és elaggott - kapu... Mogyoró pedig... az én nagyszájú, bátornak mondott, vagány.. stb kiskutyám felborzolódott szőrrel és földhöz lapulva nem mert kimenni. Mit szépítsük: gyáva kutya lett. Kitaszigáltuk (első sétáltatás: közös élmény) és elindultunk. Az első szembejövő autó hasonló pánikot okozott: csak reméltem, hogy nem tudja kihúzni a fejét a nyakörvből, mert valószínűleg soha nem láttuk volna többet. A sokadik autó már nem okozott ilyen zavart, de a sétáltatás rutinja még hagy némi kívánnivalót: gyakorlatilag megpróbálja felakasztani magá. Y-nak még nincs ebben rutinja, úgyhogy megtanítottam neki, hogyan kell apró rántásokkal korrigálni a sietséget, folyamatos nyakelszorítás helyett.. ill. meg akartam mutatni, mert nekem sem ment sokkal jobban - az út utolsó harmadát futva tettük meg, Mogyoró nem kis örömére.

ui.: persze, hogy az első sétán már kellet "mogyorókrémet" felvakarni. Ja és említettem már, hogy a saját piszkába taposó kiskutya miért nem jó a lakásban?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.