Mint az előre sejthető volt, nem lehet büntetlenül kint hagyni a kutyát a kertben. A szomszéd nénike nagyon kiakadt azon, hogy a kutya szétszedte a virágait. Jó, jó tényleg a mi hibánk – vagyis pontosabban a mi kutyánk hibája –, hogy szanaszéjjel hevernek a hungarocell (!) virágtartói. De cserébe a kutya mindennap hányt, valószínűleg azért, mert beleivott a nénike locsolóvizébe. Ezt azért tudom biztosra, mert néha lelkes lefetyelést hallok abból az irányból, és nemcsak a mi kutyánk, hanem a szomszéd kutyája is gyakran kidobja a taccsot, miután ivott belőle. Úgyhogy igyekszünk mindennap kivinni legalább egyszer a kutyafutiba, és sokat sétáltatjuk. Nem mintha olyan könnyű lenne. Egyrészt nagyon nehezen veszi tudomásul, hogy ezután nem lóghat a másik kutyával, ugyanis egymást hergelik és hatványozottan nő kettejük összesített rombolási képessége. Másrészről nem igazán érti a sétáltatás lényegét. Szerinte az a séta, ha folyamatosan fulladozik, mert igáslónak képzeli magát, és mi pedig időről időre baromira visszarántjuk. M baromira ideges lesz és mindenki füle hallatára követel választ a kutyától, hogy miért is kell rángatni mindig a gazdit. M-mel teljesen megoszlik a véleményünk, hogy miként is kellene nevelni a kutyát. De vele nem lehet beszélni ilyen témában. Vagyis lehet, de figyelmen kívül hagyja az én érveimet. Úgyhogy mindig én engedek. Summa summarum, most van egy szöges nyakörvünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.