És szégyelli magát érte. Már a kitüsszentett dzsuváért, mert hát tudja, hogy a padlót nem szabad összepiszkítani. A szívünk megszakad, amikor elbújik a kanapé alá szégyenkezve.. pedig erről nem tehet. Talán már jobb, mint tegnap, de még nem jó. Ja és tegnap éjszaka 2-3-szor is felkeltem hozzá, amiért nagyon hálás volt. Egész szófogadó lett tőle, még a kertben is bejön (ez nagy szó!). Lehet, hogy érzi, hogy ő is családtag? Hogy ő is fontos? Milyen érzés lehet a kis mocsoknak, hogy szeretik?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.