Említettem, hogy a labradorkölyök mindig éhes? Vagy inkább: bélpoklos. Bele sem merek gondolni, hogy ha egyszer 'neadjisten beszabadulna a kamrába, ahol az ipari menniységű száraztápot tartjuk (jól van na - az elején még nem tudtuk, mit vegyünk, szal megvettünk mindent. Jó sokat). Szóval: minden bizonnyal egy nagyon kerek labradorkölyök várna ránk, utolsó lehelletével is egy újabb falat leerőletésén dolgozva - valahogy így képzelem. A tények viszont ezek: fokhagyma? Kiváló étel. Sárgarépakarika? Klassz ropogtatnivaló? Citromgerezd (na mit gondoltok?) - tök érdekes nyalogatnivaló. Furcsán savanyú, de nem szabad abbahagyni, hátha jobb lesz. Kutyavitamin (amiről azt hittem, úgy kell majd leerőltetni a torkán) - jutalomfalat. Salátalevél - lásd sárgarépa. És így tovább. Ja, a doki azt mondta, hogy ha majd elkezdi elveszíteni a tejfogait, vigyázni kell a mocsokra, amit felfal. Anyám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.