Nagymamám sajnos már hónapok óta kórházban fekszik. Az utóbbi időkben már kevésbé rossz az állapota, de nagyon legyengült, nem tudja magát ellátni. Sokat látogatjuk, és az egyik alkalommal kifogyva a témákból megemlítettem neki, hogy vettünk egy kiskutyát. Meglepő módon belelkesedett. Bár tudtam, hogy szereti az állatokat, sőt még meg is találja velük a hangot, de azt nem, hogy ennyire. Sokáig szinte könyörgött, hogy vigyük be neki, hadd dédelgesse egy kicsit, dehát a kórház az kórház. Aztán megtaláltuk a megoldást: az udvarra bekunyiztuk az autót (benne Y ölében Mogyoró), Mama le az udvarra, be az autóba és önfeledt ölelgetés, kutyadögönyözés, Mogyoró részéről ismerkedés és természetesen nyalakodás. Azt hiszem már értem miért alkalmaznak labradorokat terépiás célból. Nem lehet nem szeretni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.